Skip to content

Befejeződött a Tanórán kívüli tehetséggondozó program a TánCentrumban

A programban a tehetséges növendékek tapasztalatokat szerezhettek a különböző táncágak alapvető technikai elemeiről, mozgásfolyamatairól. Megismerték a különböző zenei stílusok és táncok kapcsolatrendszerét, a táncstílusok és mozgás zenéhez való viszonyait. A foglalkozásokon átadott információk és az ott végzett gyakorlatok segítették a tanulók mozgásműveltségének és mozgáskultúrájának, valamint fizikai állóképességének, ügyességének, cselekvő biztonságának, ritmusérzékének, hallásának, tér- és formaérzékének fejlesztését. A szülők bevonásával az órák új tartalmakat kaptak.

A programban az intézmény alapfok 4. és magasabb évfolyamokban tanuló növendékek vettek részt. Ők már rendelkeznek a programban való sikeres részvételhez szükséges ismeretanyaggal, melynek továbbfejlesztésével, kiegészítésével és új tananyag átadásával fejleszthették a színpadi produkció által megkövetelt eszközkészletüket. Tanulmányi eredményük, odaadó munkájuk tette őket érdemesnek a tanórán kívüli foglalkozáson való részvételre. Hozzáállásuk és önálló gondolataik, kreativitásuk megalapozta a program céljainak megvalósulását. Nem kezdő, tehetségesnek mutatkozó tanulók kerültek be a programba, hanem olyanok, akik már

eddig is bizonyítottak, és a további még hatékonyabb fejlődésüket szolgálta a projekt az új ismeretanyaggal.A résztvevők 12 és 18 év közötti, kiemelkedően tehetséges növendékek voltak. A tehetséggondozó foglalkozások hatékony megvalósulása érdekében a programban 12 fő vett részt.

A projekt eredményeként a tehetséges fiatalok elmélyedhettek a választott táncműfajban, neves szakemberekkel dolgozhattak együtt. Ugyanakkor, a társműfajok bevonásával szélesedett az ismeretanyaguk és megtanulták, hogyan építsék be a művészetükbe más területek tudásanyagát.

A program segítette a táncművészeti műveltség megalapozását, valamint hozzájárult a tanulók értelmi és érzelmi fejlődéséhez. .A foglalkozásokon átadott információk és az ott végzett gyakorlatok, tanulók mozgásműveltségének és mozgáskultúrájának sokirányú fejlesztésére, fizikai állóképességének, ügyességének, cselekvő biztonságának, ritmusérzékének, hallásának, tér- és formaérzékének fejlesztésére, gazdagítására szolgáltak.

A projektzáró előadás által a programban résztvevő növendékek a nagyközönség előtt is bemutathatták tudásukat. Munkájukban meghatározó cél volt egy sikeres, látványos produkció létrehozása, így a foglakozásokon végzett munka még hatékonyabbá válhatott.

A közösségi szellem további erősítésére szolgált, hogy a nyilvánosság előtti bemutatásban, az arra való készülődésben a növendékek egymás segítésére, a stresszhelyzet kezelésére szolgáló tapasztalatokat is szerezhettek.

NTP-MŰV-18 – 2019. június 30.

CSOPORTOS FOGLALKOZÁSOK

kép 1 / 15

INTERAKTÍV ÓRA

kép 9 / 9

PROJEKTZÁRÓ

kép 1 / 11